+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

ÜGYESSÉGI - ÉS GÁTFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR

Szabadtéri szezonkezdés két éremmel!!!

Hétvégén rendezték Székesfehérváron az idei szabadtéri szezon első bajnokságát az Ügyességi – és Gátfutó Csapatbajnokságot. Hagyományainkat folytatva érmekkel sikerült hazatérnünk.

A verseny első napján a serdülő és ifjúsági fiú csapatunk távolugrásban próbálkozott, emellett az ifi fiúk indultak 110 méteres gátfutásban. A serdülőknél 5 fős a csapat és négy eredmény számít, az ifiknél 4 fős a csapat és három eredmény számít.

A serdülő fiúknál egy fiatal csapattal álltunk fel, hiszen két 2004-es születésű újonc is volt a csapatban. Ők tanulni jöttek, mert az idei évben még sok nagy csata vár rájuk távolugrásban is. A csapatokat a szembe szeles gödörbe ugratták, ez első sorban Andi Petinek nem kedvezett kis termete miatt. Ám így is rögtön az első sorozatban kivágta a rezet – 524 centire repült. Nagyon jól segítette a csapatot a másik fiatal is Péceli Tamás. 534 centis egyéni csúcsot tett hozzá a csapatátlaghoz. Dékány Botond volt a vezéregyéniség, és ehhez méltóan ugrott távolt. Az első két kísérlet nagyon jó volt, kár hogy a harmadikat elkapkodta. 543 centivel végzett. Nagy László Dusnokról jár át edzésre, és ez volt az első közös bajnokságunk. Az első nap nem sikerült jól, Laci mindháromszor belépett, most nem tudott a csapathoz hozzá tenni. Így Scilli Péter eredménye maradt bent, ő három hetes kihagyás után még nem erősödött vissza, 449 centit ugrott. A csapat végül nyolcadik lett.

Épp hogy végeztek a serdülők, ellőtték Fekete Gergő futamát 110 gáton. Gergő az ötödik gátig nagyon jól futott, innentől viszont kiütközött az edzésmunka hiánya, gátról gátra lassult. Így is új egyéni csúccsal ért célba – 15,80. Porkoláb Ákos és Soós Ádám rendesen megküzdött a tíz gáttal a második futamban. Hozzá kell tenni, hogy a szeszélyes tavaszi időjárás miatt sok edzést nem tudtunk megvalósítani, ami látszik is a fiúk teljesítményén. A csapat végül ötödik lett. Távolban ugyanez a három fiú küzdött. Jól harcoltak, Porkoláb Ákos utolsó sorozatban elért 6 méteres ugrásával jöttünk fel a negyedik helyre. Fekete Gergőnek két belépett ugrás után kellett érvényeset ugrania, ami viszont csak 568 centire sikeredett, pont ekkorát ugrott Soós Ádám is, aki sorozatról-sorozatra javított. Nem sok hiányzott a dobogóhoz.

A verseny második napján aztán a magasugrás meghozta az érmeket. Az esős, hűvös időben először a serdülő fiúk  ugrottak. Schilli Péter sajnos, 135ön kiesett, így négy fős csapatunk többi tagjának remekelni kellett. A prímet ismét a legfiatalabb vitte. Péceli Tamás ismét remekül versenyzett, 170 centivel új egyéni csúcsot ért el, sőt 175 centin piszok jó kísérletei voltak. Nagy Laci végre hozzá tudta tenni teljesítményét a csapateredményhez, 160 centit ugrott, Dékány Botond is küzdött derekasan, a 155 centit harmadikra ugrotta, s végül a 153 centis átlagunk ezüstérmet eredményezett!! Ismét sikeresen kapcsoltunk be egy dusnoki fiút a szakosztály munkájába. Gyümölcsözőnek ígérkezik az együttműködés.

Az ifi fiú magas csapat is nagy csatában vívta ki a bronzérmet. Kóka Gergő 155 centiig jutott, Rittberger Andris hozta a 160-at. Fekete Gergő vezette a csapatot 175 centis egyéni csúcsával, és nagyon  jó kísérletei voltak 180 centin. Németh Matyi szenvedett, de így is kicsikarta magából a 170-et és a 175-öt harmadik kísérletre. A 170-es átlag egy nagyon izgalmas versenyben a harmadik helyre volt jó.

Gratulálunk mindenkinek! Jól kezdtétek a szabadtéri szezont!

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2024 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 1088664