+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

IV.KCS. ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ - SZÉKESFEHÉRVÁR, 05.25-26.

Sikerült méltóképpen képviselni Tolna megyét.

Az országos döntő csütörtöki napján Dékány Botond és Holacsek Vanda jeleskedtek. Mindketten negyedikek lettek. Vanda, aki az I.Béla Gimnázium tanulója, új egyéni csúcsot ért el súlylökésben 12,02-vel. Egészen az utolsó sorozatig dobogós volt, ám sajnos, a hatodik sorozatban még egyik ellenfele tudott javítani, így negyedik lett.

Dékány Botond a fiúk 100 méteres síkfutásában futamgyőzelemmel és egyéni csúccsal jutott a döntőbe. A 11,80-as időeredmény a negyedik legjobb volt a mezőnyben, de mivel a hátszél korántsem volt egyforma, nagy reményekkel térdeltünk rajtgépbe a döntőben. A rajt nagyon jól sikerült, Botond öt méterrel a vége előtt még harmadik volt, de ekkor érkezett Farkas Bence és hét századdal megelőzte Botit. A dombóvári fiút a megyein sikerült legyőzni, ezúttal azonban parádésan jött a végén, és elvitte a bronzérmet. A döntő video felvétele itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=Bf7V1YJZ9ww

A pénteki napon ötpróba csapatunk képviselte a megyét. Öt fővel tudtunk elutazni, így nem volt hibázási lehetőség. 100 méteren jól kezdtünk, kislabdahajításban a szembeszél nagyon megfogta a csapatot, súlylökésben ismét jók voltunk. Távolugrásban Dékány Botond és Gáspár Bálint húzta a csapatot. 800 méterre aztán már megfáradt kissé a csapat és végül a 20. helyen végeztünk.

 

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2024 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 1088443