+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

FEDETT PÁLYÁS IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR BAJNOKSÁG, BUDAPEST - 02.24-25.

Két ezüstérmet sikerült szereznünk...

 

A Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztályának öt versenyzője vett részt a bajnokságon: Angyal Balázs és Szemerei Levente a junior korosztályban, Dékány Botond, Nagy László és Németh Mátyás az ifjúsági korosztályban. Levente, Balázs és Boti két-két versenyszámban álltak rajthoz, míg Matyi és Lackó csak magasugrásban.

Szemerei Levente jól mutatkozott be a juniorok között, 1500 méteres síkfutásban második helyezést szerzett. Az aranyérem egy apró taktikai hibán múlott, túl korán állt élre, türelmesebbnek kellett volna lenni, bízva az erős hajrájában. A verseny másnapján sajnos, nem sikerült javítani 3000 méteren a tízedik körben kiállt, és feladta a versenyt. A szombati napon még Dékány Botond állt rajthoz 60 méteren, a futás jó volt, az eredmény nem hiteles, mert a mai napig nem tudjuk, hogy a fotocella működött-e vagy sem. A kézi időmérés eredményei, pedig egyáltalán nem tükrözték a valóságot. Botond vasárnap 200 méteren futott 24.41-et, ami egy első éves ifitől jó eredmény, bár voltak 2002-esek, akik ennél jóval többet futottak. Boti az ob előtt három hétig nem volt edzésen egy baleset miatt, ezt figyelembe véve elégedettek lehetünk.

Angyal Balázs vasárnap előbb 60 méter gáton versenyzett. A rajtja remek volt, de a gátvételek nehézségeket okoztak, így nem jutott döntőbe. Magasugrása is elmaradt a várttól, sajnos, Balázs az edzésmunkában a saját feje után megy, ez meg is látszik az eredményén. Nagy Lackó első téli felkészülésén van túl. Kár, hogy az eredményén nem látszik. Túl sokat akar, túl nagyot akar ugrani, ahelyett hogy a frissen tanult mozgásokra koncentrálna. 160 centivel fejezte be az ifi fiúk magasugró versenyét. Azt a versenyt, amely óriási küzdelmet hozott, s melyben végül Németh Mátyás 193 centis egyéni csúccsal ezüstérmes lett.

A bemelegítés után nem voltam túl bizakodó, pláne, hogy a versenybírók sokadszor múlták alul magukat a bemelegítés levezénylésében. Aztán ahogy elkezdődött a verseny, egyre jobban alakultak a dolgaink. Matyi 179 centin szállt be és elsőre ugrott mindent, még a 193 centit is. Volt szerencsénk is, mert a versenybírók úgy beszorították a lécet, hogy nehezen akart leesni. Ezt végül a fradis fiú használta ki a legjobban, akinek többször is csodával határos módon maradt fent a léc. Matyi a 196 centitől megijedt, pedig volt esélye rá, hogy átjusson. A verseny szorosságára a legjellemzőbb, hogy öten ugrották elsőre a 190 centit, és Matyi is holtversenyben lett második.

A legfontosabb, hogy Matyi ismét dobogóra állhatott egyéniben. Legutóbb újonc korosztályban volt dobogós. Három éven át dolgozott kitartóan, hogy ismét felállhasson. Ilyet ritkán tapasztalok az atlétikában. megérdemelte.

Máricus első hétvégéjén zárul a fedett pályás szezon!

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2018 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 311413