+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

SPORT XXI MEZEI , 2018.03.09 - DOMBÓVÁR

Folytatódott a Sport XXI. programsorozata...

Dombóváron került sor a Dél-Dunántúl régió mezei futóversenyének tavaszi fordulójára. A hazai DOVASE egyesülete a hagyományokhoz híven szép számban mozgósította a gyerekeket, a segítőket, a szülőket. A régió szakosztályai közül még a PSN Zrt. és a Szekszárdi Sportközpont vettek részt a verseny, és üde színfolt volt a nagydorogi Széchenyi Általános Iskola csapata, akik a Sport XXI. program története során először vettek részt versenyen. Rögtön két U11-es csapattal, ráadásul az „A” csapat ezüstérmes is lett a szokásosan erős házigazdák mögött.

Az időjárás teljesen megfelelt a mezei futásnak, így a bástyakerülés is belefért a ligetben kialakított pályán. A szervezők egyéniben is dobogóra szólították a gyerekeket: U11-ben Virág Emese (DOVASE) és Felkl Dominik (Szekszárdi Sportközpont) győzött, U13-ban Kiss Kata Ramóna (Szekszárdi Sportközpont) és Góvnik Erik (DOVASE) voltak a legjobbak. Csapatversenyben mindkét korcsoportban a DOVASE „A” csapat győzött, 2008-09eseknél a Nagydorog és a DOVSAE „B” előtt, míg a 2006-07-eseknél a „B” csapat lett a második és a Szekszárdi Sportközpont- PSN zrt. vegyes csapata lett a harmadik. A verseny végeztével mind a 96 résztvevő befutócsomagot, és matricát kapott.

A szekszárdi csapatok elég foghíjasak voltak, egyik korosztályban sem tudtunk teljes csapatot kiállítani, a pécsiek siettek a segítségünkre. Sokan lettek betegek még a tél végén, vagy csak lábadoztak, és nem akartak visszaesni. Külön ki kell emelni Felkl Dominik és Kiss Kata Ramóna teljesítményét. Régen volt , és ritkán van példa arra, hogy nem dombóváriak nyerik az egyéni versenyt a régióban. Mindkét versenyzőnk nagyon bátran versenyzett, és végig harcolva, megérdemelten lett aranyérmes. Deli Bence az U13-as fiúknál, Gál Noémi az U11-es lányoknál szintén dobogóra állhatott, jó téli felkészülésének köszönhetően lettek másodikak. U13as csapatunk bornzérmes lett, a csapat tagjai: Kiss Kata Ramóna, Deli Bence, Plessz Gábor, Kovács Eszter, Pesthy Bori.

Az U11-es csapatunk nagyon fiatal versenyzőkből állt. Sok tapasztalatot gyűjtött Felkl Dominik, Gál Noémi, Gyimóthy Marci, Bosnyák Ákos, Hild Ádám, Hild Viktória és Havasi Roland.

Gratulálunk!!!!

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2018 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 330663