Előtöltés bezárása

U18 Európa Bajnokság, Rieti - 2026.07.17.

2026. 07. 18. | 07:18
Második versenynap - egy kerek nap...

Kerek nap volt a csütörtöki. 5 órás keléssel kezdődött, 5:30-as reggelivel folytatódott, és a 6:00-ás busszal indultam Rietibe. Abban reménykedtem, hogy a buszon még tudok aludni az 50 perces út alatt. El is helyezkedtem két ülésen, mint mindenki más. A busz elindult, majd néhány km után megállt, egy osztrák edző szállt fel, és a mellettem lévő helyet nézte ki. Végül jót beszélgettünk,az alvásból nem lett semmi. Észrevettem magamon, hogy hibátlanul nyomtam a németet, pedig éppen öt éve, hogy nem tanítok már, de azért nap, mint nap olvasok németül az interneten. Az osztrák kollégámal megbeszéltük, hogy ők 18 versenyzővel vannak, mi pedig 47 fővel. Annyit mondott, hogy a 47 fő sok, főleg itt Olaszországban! Tehát egy újabb megerősítés, hogy az olasz szervezés nem mindenkinek nyeri el a tetszését.

A délelőtti program nem indult túl jól, sorban pottyantak ki atlétáink, sok csalódott arccal kellett szembenéznem, és bíztatni őket, hiszen hosszú pályafutás állhat még előttük. Ez az Európa Bajnokság csak egy állomás. Egy-egy kiugró eredménnyel jó helyen állnak az aktuális európai ranglistán, de az átlageredményük alapján, nem olyan egyértelmű a továbbjutásuk. És a matematik mindig győz, amit átlagban nyújtanak, azt tudják nyújtani egy előfutamban selejtezőben. Vagy egy kicsit gyengébbet, mint tegnap Marton Zsófi és Windisch Dávid a súlylökés ill. kalapácsvetés selejtezőjében. Az esti döntőre viszont önmaguknak és edzőiknek sikerült rendet rakni fejben. 19 óra után már a hőség sem olyan elviselhetetlen, mint a délelőtti, délutáni selejtezőkben. 

Marton Zsófi elsőre országos U18 csúccsal kezdett. 17.35. Ez ám a szenzációs fordulat. Windisch Dávid pedig 71 méter 74 centivel. Zsófi végül egy nagyszerű verseny végén megszerezte a magyar csapat első érmét, harmadik lett a női súlylökés magas színvonalú döntőjében. Páli Viktor edzővel remek munkát végeztek. Dávid negyedik lett végül. Le a kalappal előtte, és edzője Németh László előtt is! Molnár Marcell nyolcadik helyen végzett a kalapácsvetésben Kiss Szilárd felkészítésével! Mindárom versenyző 2010-es születésű!!! Tehát a fiatalabb évjárat!!!

 

1000016347

 

Egyébként ma edzőszülő-atlétagyermek napunk volt. Női gerelyhajításban Vágó Zsófi nagymamája Vágó Imréné felkészítésével készül.Marika néni a 72'es müncheni olimpián szerepelt gerelyhajításban. Női rúdugrásban mindkét női versenyzőnket az édesanyja edzi: Szabó Vivien Krisztina edzője Molnár Krisztina, Zsombor Csenge munkáját pedig Szabó Zsuzsanna irányítja. Mindkét édesanya rúdugró volt. Szabó-Kirády Liza női hármasugrónk edzéseit Szabó Ambrus, az édesapja tervez-szervezi. Az alma a mi sportágunkban sem esik messze a fájától vagy a pályától! Sőt, tegnapelőtt is volt egy szülő-gyermek kapcsolat: Kővágó Zoltánt édesapja Kővágó Zoltán készíti az atlétaéletre. Mindeketten diszkoszvetők!

És mitól kerek a nap? Az eredményhirdetés után összepakoltunk a sátrunkban, és a stadionból kifelé menet ismét az osztrák edzővel találkoztam, aki gratulált a magyar csapat bronzérméhez, én pedig ugyanúgy gratuláltam az osztrék csapat bronzérméhez férfi 100 méteren.

A 21:45-os busszal utaztunk Fiano Romano-ba. Kiss Szilárd, szombathelyi dobóedző mellett ültem. Kiderült, hogy az egyik legnagyobb lepkedíler és szakértő Magyarországon. Legutóbb februárban járt Francia-Guyana dzsungelében lepkét gyűjteni hálóval, ízcsapdával, reflektorokkal. De szóba került a pedagógus élet, a szombathelyi dobók, és az Öt Sereg csatája is, sőt az is amikor itt Rietiben GP versenyen legyőzte súlylökésben a nagy Godina-t.

Folyt. köv.

 

1000016339

Támogatóink

Támogatnád alapítványunkat?

Támogatásoddal esélyt adsz a mozgás, az élmény és a közösség erejének.