
A Nyíregyházi Atlétikai Centrum hagyományosan színvonalas helyszín az U20 és U18 korosztály fedettpályás bajnokságának megrendezésére. A Szekszárdi Sportközpont Nkft. atlétika szakosztálya nyolc atlétával vett részt a versenyen. 1 női és 3 férfi versenyző képviselte a 2007-08-ban születetteket, és 2 női ill. 2 férfi a 2009-10-eseket.
A verseny első napján a sprinterek kezdték a versenyzést. 60 méteres síkfutásban Varga Péter jól elkapott rajttal új egyéni csúcsot ért el ( 7.52), és tizenhatodik helyen éppen becsúszott a "B" döntőbe. A második futás során nem sikerült a megbeszélteken javítani, 7.55-tel maradt a tizenhatodik pozícióban. Csőgör Ádám az U20-asok mezőnyében a harmadik futam 7-es pályán állt rajthoz, és 7.55-tel mindössze öt századdal maradt el egyéni legjobbjától. Tomozi Bianka az U18-as női mezőnyben versenyzett. Számára egy jó bemelegítés volt a vasárnapi távolugrás előtt, és ismerkedés a pályával, hangulattal.
Kiss Bendegúz kiújuló combsérülése után gyógyulva, először állt rajthoz a fedettpályás szezonban. A távolugrás első sorozatában 622 centimétert ugrott úgy, hogy a deszkát nem érte el. A második sorozatban még jobban meg akarta a futni a rohamot, de az elugrás pillanatában ismét a combjához kapott, és befejezte a versenyzést. Így végzett a hatodik helyen.
A bajnokság második napját Bőhm Jázmin kezdte. 800 méteres síkfutásban tizenegyedik lett 2:30.61-gyel. Majd két férfi sprinter próbálkozott 200 méteren. Varga Péter, és Csőgör Ádám becsülettel végig futották a számukra még kissé szokatlan két kanyart. Egyéni csúcsaik bíztatóak a szabadtéri szezon előtt. Tomozi Bianka az U18 női távolugrásban jól melegített, sikerült többször is deszkára hozni nekifutást. Ezt sajnos, az első két kísérletben nem sikerült megismételni, bőven elmaradt a deszkától. A második kísérlete így is 469 centi lett, ami azt mutatta, hogy benne van egy nagy ugrás. Harmadik kísérletre sikerült a deszkáról elugrani, és a kijelző 483 centit mutatott. A fedett szezon eddigi legjobb ugrása volt, de az egy évvel idősebbek között ez kevés volt a döntőhöz.

A szekszárdiak számár a zárást a 3000 méteres futamok jelentették. Mészáros Milla jól küzdött az U20-as mezőnyben, de az utolsó kilométeren fokozatosan elléptek tőle a legjobbak. Negyedik lett. AZ U20 férfi mezőnyben a két szekszárdi középtávfutó - Acsádi Bence és Végh Zsombor - az első pillanattól kezdve irányította a versenyt. Végh Zsombor diktálta a tempót féltávig, ekkor azonban Acsádi Bence élre állt, és pillanatok alatt lerázta minden ellenfelét. 8:27.88-cal lett országos bajnok Szőke Gergő tanítványa. Végh Zsombor a vezetés után visszaesett a mezőnyben, de végül jól osztotta be az erejét, és az utolsó 400 méter előtt megszerezte a harmadik pozíciót, melyt megtartott a célig. Harmadik lett.
Összesítésben 1 arany és 1 bronzéremmel az éremtáblázat huszonnegyedik helyén végzett az egyesület.
Gratulálunk!
