Hétfő reggel, Hilton Metropole Birmingham. Rettenetesen fáradt voltam tegnap este (meg most is), mégsem tudtam aludni, mert valami hihetetlen sebességgel pörgött az agyam. Fáradt voltam, mert kilenc napon keresztül mindent azért tettem, hogy a magyar csapat minden tagja komfortosan érezze magát, és csak a versenyére kelljen koncentrálnia. Egy 51 fős csapat esetében ( csak a versenyzők voltak ennyien) nem mindenkire jut feltétlenül időd, de azért megpróbálsz minden atlétához, edzőhöz szólni néhány szót. Jövök-megyek-intézkedek a stadionban és környékén, percenként veszem elő a telefonomat a zsebemből, hátha olyan infó érkezik, mely Magyarország válogatottját érinti. Tűző napsütésben, vagy a lelátón átfújó hideg szélben.
Pörgött az agyam, mert a magyar csapat szenzációsan teljesített. Az atlétákról, atlétikáról szólt számomra ez a kilenc nap, míg másoknak számokról, helyezésekről, elnökről, múltról, jövőről. Legyen ez az Európa Bajnokság akár valaminek a vége, akár valaminek a kezdete, bennem a sportágunk által nyújtott élmény marad meg - egy magyar versenyző a rajtnál, a dobókörben, országos csúcsok, vagy amikor az utolsó kísérletnél lehullik a léc a földre. A többivel ráérek később is foglalkozni!
A főszerep maradjon a versenyzőinké, azoké a versenyzőinké, akik az utolsó két versenynap is felejthetetlen pillanatokat biztosítottak számomra, és remélem számotokra is. A női 4x100 méteres váltó száguldása, a két fiatal 2006-os születésű versenyzőnk, és a két rutinos atlétanőnk által alkotott csapat. Bár a századmásodpercek megint nem a mi oldalunkon álltak, jegyezzük meg ezt a pillanatot, mert női váltót nem sokszor láttunk idáig nagy verseny döntőjében. A szintén 2006-os Kriszt Saci pazar hétpróbát teljesítve lett kontinensünkön hatodik. A 2006-os korosztály különösen fontos számomra: 2022-ben az első válogatott viadalomon, és az első U18 Európa Bajnokságon kezdődtek a közös élményeink. Felejthetetlen pillanat Venyercsán Bence gyaloglása. Telefonon követtem a közvetítést, mert a hétpróbázókkal voltam a stadionban, és riportereink szokás szerint elkiabálták a sikert. Sportdiplomácia ide vagy oda - mert azt is valakinek építeni kell (de kinek?) - vacsoránál futottam össze Bencével. Tudott örülni az országos csúcsnak, és az EB VI. helynek is.
A fáradtságomhoz hozzájárul a vasárnapi korán kelés is. 5:30as busszal mentem ki a maratonistákat, és a verseny minden pillanatát gyermeki lelkesedéssel éltem meg. Elindultam a pályán körbe, és mindenhol biztattam a mienket. Amikor körbeértem, mentem még egy kört. Bár a zászlóval nem értem oda Vindics-Tóth Lili Anna befutójához, mert épp a pálya másik csücskében tartottam. A Sportélmény Alapítvány számára is jelentős dolog, hogy Lili az általunk szervezett Domaine Gróf Zichy utcai futóversenyen, és a Baron von Twickel mezeifutó-versenysorozaton nőtt fel. Fazekas Gáspár mindig elhozta a dombóvári csapatot, hogy pallérozódjanak a nagyobb versenyekre tanítványai. Most EB ezüst lett az eredménye! Ahogy Rácz Sanyi fogalmazott itt a helyszínen: emberi méltóságát is feláldozta élete versenyén. Részemről minden tiszteletet megérdemel. Szabó Nórit egy lapon említem Lilivel, nagyon klasszul versenyeztek mindketten. A két szekszárdi fiú előtt is le a kalappal, hogy ezt a Borvidék Félmaraton szintű pályát így teljesítették. Embertelen emelkedők, és lejtők voltak benne. Rövid városnézéssel vezettem le a feszültséget.
Az esti programban szerepelt Mondo Duplantis, akinek a nyár első fele a magánéletéről szólt. Megházasodott, Monacoba költözött. Júliusban pedig elhunyt anyai nagymamája. Formája újra felfelé ível - szó szerint. A következő világcsúcsát pedig megtartja Budapestre, melyet végre kisfiammal együtt a helyszínen nézhetek végig.
Múlt vasárnap az első bejegyzésemben írtam, hogy készültem. Igen készültem - négy zászlóval. A férfi váltónak. 19 századmásodpercen múlt, hogy nem kellett a nyakukba akasztgatni. Óriási különbség, hogy egy ilyen váltót csakúgy megnézel a világverseny végén a sztárok miatt, vagy az utolsó pillanatig szurkolhatsz a magyar váltónak. Iszonyatos küzdelem volt. Legjobban az a pillanat érzékelteti, amikor a bevágásnál Plisz Balázs gigászi harcot vívott a pozícióért a nemzetközi mezőny legjobbjaival. A négy zászlóra most nem volt szükség, de legközelebb is magammal hozom. Ki tudja?
Good bye Birmingham!
