
Gyulai Marci olvassa a beszámolóimat! A pályabejáráson futottunk össze, és jelezte, hogy már odafigyel miket mond nekem :). Reggel korán mentem a pályára, mert 10:30kor kezdődött a pályabejárás, majd 11:00kor a technikai értekezlet. A YOG8-as busszal velem tartott Zsombor Csenge is, akinek ma reggelre a stadionba érkeztek az MTK-s rúdjai, és végre lehetősége nyílt egy kicsit összebarátkozni velük. Az olimpiai falu Diamniadio-ban van, vagy ahogy a vonaton ejti a hangosbemondó "Gyamniagyúú". Szombat lévén egy kicsit gyorsabban beértünk a stadionhoz. Kevésbé volt őrült a forgalom, de szörnyű, ahogy ezek a szenegálok közlekednek.

A pályabejárás és a technikai értekezlet a szokásos volt. Rengeteg ország van jelen, és ahogy lenni szokott az atlétikában vannak a legtöbben. A világ minden apró sarkából jöttek. Az atlétalányok az első pillanattól kezdve nagy jelvénycserélésbe kezdtek, és szenzációs gyűjteményt hoztak össze. A bejárás előtt én is neki láttam csereberélni, és olyan nációktól szereztem jelvényt, mint Buthán, Brunei, a két Dominika, Zöldfoki-szigetek, Virgin-szigetek, Dél-Szudán. Szóval mindenki itt van!
A technikai után elmentem a rajtszámokért a versenyirodába, jó két órás sorban állás után hozzájutottam a rajtszámokhoz. Jobban jártam, mint a lengyelek, akiknek állítólag nem készítettek rajtszámokat. Eztán már úgy döntöttem, nem megyek vissza a faluba, hanem megvárom Páli Viktort, és Marton Zsófit, akik jöttek a stadionba súlyt lökni, hátha kell nekik valamit segíteni. Még ebédet is szereztem, beengedetek a versenybírók éttermébe. Áron, Kata, és Sára ezen a napon a faluban edzettek Szalóki Ricsivel. Bár a faluban lévő atlétika pálya hagy kívánnivalót maga után: hepe-hupás, és a gumiőrlemény lemaradt a tetejéről. De legalább jól ragad! Edzőink sokat dolgoznak a csapatért, Dakarból nap,mint nap kiutaznak hozzánk, majd vissza mennek.

Tegnap este a pályanézés után még szerveztem gyors egy tájékoztatást a MOB csapatorvosával a hidratációról, hogy a hőségben milyen és mennyi folyadékot fogyasszanak atlétáink. Ma este atléta-megbeszélés is volt rajtszámosztással, motivációval. Sőt 18:30-tól a teljes magyar csapat számára volt rövid megbeszélés, melyen részt vett Szántó Dávid, helyettes államtitkár, Fürjes Balázs, NOB tag, és Fábián László, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára is. Köszöntöttük a két ezüstérmest, bár Kropkó Jázmin már tovább utazott, és edzőiket. A megbeszéls után edzőink visszautaztak Dakarba, mi pedig vacsorázni mentünk. Most próbálunk pihenni, de ha az ember az olaszokkal lakik egy lépcsőházban, akkor ez igen nehéz feladat. A zene most is bömböl, éjszaka sokáig hangoskodnak. Mi viszon nyugóvóra térünk, hiszen vasárnap 15:36kor pályára lép Zsombor Csenge, a női rúdugrás döntőjében. Kezdődik az atlétika!

